Sânandrei omladozó házaival és sáros utcáival szegény falu Romániában. Fiatal lakóinak nyolcvan százaléka munkanélküli. Örülhet, aki a kertjében annyi zöldséget és gyümölcsöt termelhet, amit el tud adni. Alina prémes csizmában és testre simuló szűk farmerben áll szülei háza előtt, ami a legöregebb a településen. Azt meséli miért vágyott el innen négy évvel ezelőtt, 22 éves korában. Elmondja, hogy apja ivott és előfordult, hogy megverte anyját és őt is. Alinának nem volt munkája, sem pénze. Barátnőjének fiújától hallott Németországról, hogy ott egy prostituált könnyedén 900 eurót is megkeres. Alina elgondolkozott. Minden jobbnak tűnt, mint a faluja. „Azon tűnődtem, hogy saját szobám lenne, kevés vendéget kellene fogadnom és sokat keresnék.” Egy nyári napon barátnőjével együtt beszállt egy férfi autójába és Magyarországon, Szlovákián valamint Csehországon keresztül a német fővárosba utazott. Nem az előkelő belvárosba, hanem Schönefeldre, ahol a szleng által csak „reptéri csajoknak” hívott lányok árulták bájaikat. Az itt működő nyilvánosházakban a szexmunkások átalánydíjas rendszerben dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy este a vendég 100 euróért egy lánnyal annyit szexelhet amennyit akar. „Minden nagyon gyorsan ment”- meséli Alina. Románok üzemeltették a helyet. A ruháját le kellett adnia, cserébe szűk átlátszó női fehérneműt kapott. A megérkezése után már az első órában vendégeket kellett fogadnia. Ha a kuncsaftokkal nem volt elég előzékeny, akkor levontak a béréből. A vendégek kizárólag általányt fizettek. Sokan közülük potencia javítót szedtek, hogy egész éjszakán át közösülhessenek. Alina szobája előtt sorban álltak a férfiak. A lány előbb utóbb abbahagyta az ágyában megforduló férfiak számolását. „Próbáltam nem foglalkozni vele. Nap, mint nap igyekeztem másra gondolni.” Hetente 800 eurót kellett a felvigyázóknak leadni. A szállása egy teremben volt, ahol egy ágyon három lánnyal osztozott. Németországból csak a sarki ESSO kutat látta, ahol néha napján cigarettát, vagy chipset tudott vásárolni magának. „A vendégek semmilyen kívánságát nem utasíthattam el” – emlékszik Alina. Igaz tettlegesen nem bántalmazták sem őt sem a többi lányt, de azt mindig elmondták, hogy Romániában sok lány van még, aki szívesen a helyükre állna. Néha haza tudott telefonálni. Akkor azt mesélte az otthoniaknak, hogy milyen jól megy a sora. Előfordult, hogy 600 eurót haza tudott küldeni.

Alina esete nem egyedi. Németországban a becslések szerint 200 ezer prostituált tevékenykedik. Ezek 65-80%-a külföldi. Többségük kiszolgáltatott helyzetben dolgozik. A hatóságok nem nagyon segítenek nekik. „A futatók tudják mikor lesz razzia.” – mondja Alina. A lányok ezért nem is bíznak a rendőrökben. A bordélytulajdonosok mindig ugyan azt a történetet adják elő. Eszerint a lányok a helyet az interneten találták és ők csöngettek be munka után érdeklődve. Ezzel a történettel a tulajdonosok elkerülhetik az emberkereskedelem vádját. A lányok vállalkozók, akik maguk választották maguknak ezt a munkát és csak a jó munkakörülmények miatt jöttek Németországba. Ezt a mesét nem csak a hatóságok, hanem a politikusok is szívesen hallgatják. 2001-ben fogadta el a német Bundestag a vörös-zöld koalíció javaslatára azt a törvényt, amellyel a prostituáltak helyzetén akartak javítani. A prostituáltak bevallhatják jövedelmüket, cserébe betegbiztosítás, nyugdíj és munkanélküli járadék illeti meg őket. A prostituált ugyan olyan szakma lett, mint a bankpénztáros, vagy bolti eladó. Csakhogy időközben kiderült, hogy a jó szándék nem feltétlenül teremtett jó helyzetet. Rendőrök és érdekvédők szerint ugyanis a törvény elősegíti az emberkereskedelmet és a szexmunkások kizsákmányolását. A lányok futatói akkor ítélhetők el, ha erőszakosak, vagy nyerészkednek, vagy kizsákmányolják a tőlük függőket. Csakhogy ezt nehéz bebizonyítani. 2000-ben még 151 főt ítéltek el ilyen címen 2011-ben már csak 32 főt. Sokan azt remélték a törvénytől, hogy a bordélytulajdonosok javítanak a munkakörülményeken. Nem egészen ez történt. A hatóságok elvileg akkor nézik el a bordélyok működését, ha szobabérlőként működnek. Németországban a becslések szerint 3000 és 3500 között van a piroslámpás házak száma. Berlinben egyedül 500 működik. A belőlük keletkező nyereséget 14,5 milliárd márkára becsülik évente. Az idegenforgalmi szolgáltatók is felfigyeltek az üzletre. Létezik olyan utazási iroda, amely nyolc napos bordélylátogató utakat szervez. Az úgynevezett FKK és szauna klubok mellett nagy bordélyok is működnek. 2009-ben egy Stuttgart mellet megnyílt bordély így hirdette magát: „Szex annyi lánnyal, amennyivel csak akarsz, olyan gyakran és olyan módon, ahogy csak akarod. Nappal 70, este 100 euro!” Buszokkal jöttek a vendégek és sorba álltak a bejutásért.  

„Az ipar keményebbé vált.” – mondja Andrea Weppert, aki prostituáltaknak ad tanácsot 20 éve. Azóta a prostituáltak száma megháromszorozódott. A prostituáltak fele nem rendelkezik állandó lakóhellyel. Egyik helyről a másikra vándorol. Legtöbbjüknek alig van szabadideje, azt is a munkahelyén tölti. A lányok többsége Kelet Európából jön. Főleg Bulgáriából és Romániából. Sina egy a moldáv határhoz közel fekvő faluból érkezett. A teleülésen még vezetékes folyóvíz sincs. A lányok a kútról viszik haza a vizet. Itt találkoznak nap, mint nap. Sinát innen csábította el Marian, mikor 16 éves volt Németországba. Egy átalánydíjas bordélyba került. Napi 30 férfit kellett kielégítenie. Ezért kapott néha pár száz eurót. Végül Marian hazaküldte, mert félt a rendőri ellenőrzéstől. De Sina visszatért és arról álmodik, hogy egy vendége belé szeret és elveszi feleségül. A 2001-es törvény semmit sem javított a lányok helyzetén. A felmérések szerint egy százalékuknak van munkaszerződése. Legtöbbjük még bejelentve sincs a munkahelyén. Az, hogy a hatóságok, hogyan próbálják az adót behajtani jó példa Bonn városa. Itt egy automatából lehet az utcán bájaikat áruló lányoknak hat euróért adójegyet vásárolniuk. Ez egy éjszakára érvényes. Köln északi részén viszont nem adóztatnak. Itt korábban 40 euró volt egy menet, de a román és bolgár lányok levitték az árat.

Vannak persze olyan prostituáltak, akik ennél jóval drágábban nyújtják szolgáltatásukat ráadásul rendszeresen adóznak is. Például Carmen. Ő luxus prosti, aki nagy sújt fektetet a minőségre. A honlapján leírja magáról, hogy tud zongorázni valamint William Blaketől idéz jelezve műveltségét. A klasszikus idők pallérozott hetéráinak örökösének tartja magát. Társadalom tudományt tanult az egyetemen, és egy IT cégnél dolgozott sokáig. Mint prostituált a művelt kuncsaftokra specializálta magát. Nem csak szexuális szolgáltatásokat nyújt, hanem kísérőként is tevékenykedik, ha erre van igény. Fogadások, operalátogatás csak két példa a lehetséges repertoárból. Igaz az árát is megkéri. Kultúra plusz szex 320 euró két óránként, egész napra 1290 euró. Carmennek nincsenek illúziói, tudja végeredményben mit akarnak tőle a férfiak, de úgy gondolja ezt lehet nívósan is végezni. A vendégeit megválogatja és ebben már nagyon rutinos. Saját elmondása szerint már a telefonbeszélgetésből tudja, hogy kitől mit várhat. A vendégköre 80 százaléka, különben is visszatérő kuncsaftokból áll.

Kérdés, hogy a prostitúció legalizálása mennyire javít a szakmában dolgozó lányok helyzetén. Az nagyszámban a német bordélyokba özönlő kelet európai örömlányok sokat rontanak a helyzeten. Hely és nyelvismeret hiányában kiszolgáltatottak a futatóiknak. Vannak olyan szakértők, akik szerint illúzió, hogy a prostitúció legalizálása javít az örömlányok helyzetén és a szervezett bűnözői bandákat sikerül kiszorítani az iparágból. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lányok többsége kevés pénzért sokat dolgozik. Így volt ez Corával is. Ő Moldáviából került Németországba, pontosabban Nürnbergbe. Naponta 18 órát dolgozott, ünnepnapokon többet is. Előfordult, hogy erőszakkal kényszerítették a többletmunkára. A rendőrséghez nem mert fordulni, egy civil szervezet segítségével sikerült megmenekülnie. A legalizáció támogatói szerint mindenki azt tesz a testével, amit akar. Ebben az álláspontúkban néhány feminista is támogatja őket. Csakhogy sokan nem jókedvükből szánják el magukat, hogy testüket áruba bocsássák. A szegénység elől menekülve kerülnek ebbe a helyzetbe. Persze vannak olyanok is, akik inkább egy bordélyban dolgoznak, mint egy szupermarketben, vagy egy gyártósor mögött. Egyes jogászok, akik azt mondják a legalizáció jó út, de a lányokat kihasználó futatókat és emberkereskedőket büntetni kell. Méghozzá szigorúan! A lányokat pedig ne lehessen akaratuk ellenére prostitúcióra kényszeríteni. Létezik olyan irányzat is, amely a szolgáltatást igénybe vevőket büntetné, bünteti. De ez inkább az illegális prostitúciót segítené, segíti elő. Sokan mondják a legősibb mesterséget nem lehet megszüntetni, olyan nagy rá az igény. Valljuk be őszintén ebben van is némi igazság.